Rex-Kiss Béla: Belsőépítészetről nyílt levél….

Késői válaszként is Szenes István barátom, szintén Nyílt Levelére.
Az általa már megfogalmazottakat igyekeztem elkerülni, illetve próbáltam az általa fölvetett problémákat másképp megközelíteni.

Titanic

A Titanic - jéghegy találkozót túlélők elbeszéléséből ismerjük a lelkes szalonzenekar történetét: zenészei játszottak tovább, mintha mi sem történt volna, míg alá nem merültek a hajójukkal együtt. A zenekarhoz vélem hasonlónak jelen helyzetében szakmánkat és zenészeihez a magukat belsőépítésznek (is) valló kollégáinkat.

A hasonlat nem túlzó:

Kéretik böngészni az Építészfórum honlapját (www.epiteszforum.hu):
A rendszeresen bemutatott, megvalósult új épületek szakági tervezőinek listáján – hosszú ideje – elvétve sem találunk belsőépítész tervezőt. Biztosító társaság székháza, irodaházak, lakópark, családi házak, egyetemi épületegyüttes, mozi, óvoda……egyikének tervezése során sem igényelte, nem tartotta fontosnak építész tervező, megrendelő/beruházó a belsőépítész szakág bevonását.

Vidéki műemlék színházunk rekonstrukciója és bővítése, belső tereinek újra fogalmazása során sem kívánja az építész tervező belsőépítész szakági tervező közreműködését igénybe venni: „…a belsőépítész munkákat mi fogjuk készíteni… legalább munkát adva kollégáimnak.“ (Az említett kollégák ezirányú szakmai ismereteiket legfeljebb a műegyetemi képzés keretében, annak megfelelő szinten sajátíthatták el.)

Mi az oka, annak a régen elképzelhetetlen, mára általánossá vált jelenségnek, hogy a belsőépítészet, mint önálló szakág, kiszorult az épített környezet belső tereinek alakításából, annak műszaki tervezéséből, a belsőépítészek megszüntek az építész alkotótársaként létezni?

• Anyagi motíváció: a generáltervező megtakaríthatja a belsőépítész altervezőjének fizetendő tervezési díjat, egyúttal magának munkát szerez.
• Belsőépítész szakág bevonása a tervezésbe nem kötelező, továbbá az immár egy éve hatályos törvény értelmében belsőépítészet, mint szakma „de jure“ nem létezik, ebből levezetve, mint szakágat sem kell, illetve nem is lehetne figyelembe venni.
• A belsőépítész tervdokumentációknak, munkarészeknek – eltérően a többi szakágtól – nincsenek előírt tartalmi, formai és műszaki követelményei, nem engedély- és szakmai bírálat kötelesek, a tervek esztétikai és műszaki megfelelősége hivatkozási alap híjján számonkérhetetlen. (A MÉK ígérete szerinti, ú.n. „mintadokumentáció“ sem készűlt el) Egyedűl a közbeszerzési törvény hatálya alá eső tender tervdokumentáción és munkarészein belüli – hagyományosan – belsőépítészeti munkák tételeinek (terv + szöveges munkarész) a követelményeiről rendelkezik a törvény, ill. rendelet, de nem belsőépítészetként nevesítve.
• A belsőépítészeti tervezés számára rendelkezésre álló alapanyagok, félkész termékek, technológiák, szerkezetek, beépíthető szerkezet-, szerelvény- és berendezés-rendszerek, kereskedelemi beszerzésű bútorok és fölszerelési tárgyak óriási választéka elhiteti, hogy az azokból való puszta választás és tervbeni alkalmazásuk kiválthatja a belsőépítész szakma közreműködését.
• A társadalmi köztudatban a belsőépítészet fogalma – annak szinonímájaként értelmezve – a lakberendezéssel azonos.
• A megbízói körben – értve alatta az építész kollégákat is – hiányzik annak az egyébként evidens ténynek a felismerése, hogy a belsőépítészet, a maga hagyományos kultúrájával, kreativitásával, speciális szakmai és műszaki ismereteivel nagy „hozzáadott értéket termelő“ tevékenység és mint ilyen, az épített környezet belső terei alakításának nélkülözhetetlen résztvevője.
• Oktatás: szakirányú, a végzettséget belsőépítész diplomával igazoló képzés egyetlen oktatási intézményünkben sem folyik…
• (Nem szükséges itt kitérni mindazon, egyébként súlyos problémákra, melyek az építész tervezői „szakmát“ is sújtják, de természetüktől függően azonosak, vagy közvetve/közvetlenűl a belsőépítészetet, mint szakmát is érintik.)
• (A fent sorolt okok nem csak az építész tervező szakági alvállalkozójaként, hanem a fővállalkozás keretében, vagy önállóan végzett – hagyományosan belsőépítészeti- tervezési tevékenységre is vonatkoznak.)

Fel kell ismernünk, hogy a fent – folytathatóan – felsoroltak a belsőépítész szakmánk mára „hivatalos“ megszűnéséhez vezető, régen kezdődött folyamat összeillő elemei, igaz, részben velejáróiként világunk változásainak is.

Bár figyelmeztető jelek utaltak rá, a “végkifejletet“ nem láttuk előre: 2003-ban Prof.emeritus Fekete György kollégánk belsőépítészeti helyzetképe – („Magyar iparművészet az ezredfordulón“, előszó a belsőépítészeti fejezethez) felvázolva iparművészetünk, benne belsőépítészetünk múltját és jelenét – még optimizmussal telve ítéli meg szakmánk jövőjét.

A Kérdés

Vajon szükségszerű folyamat törvényszerűen bekövetkező eredményeként szűnne meg létezni szakmánk, a belsőépítészet, hasonlóan az élővilágunk természetes evolúciója során kihaló állatfajokhoz, vagy pedig gyarló emberi döntések által kiváltott, káros folyamat vezetett haldoklásához?

Ám, míg a természet törvényeit , az evolúció algoritmusát tőlünk függetlenül, egy bölcs

Teremtő hozta létre, addig Ádám utódai történelmének útját – amellett, hogy egyúttal az emberiség intellektuális diadalmenete is – rövidlátó, átgondolatlan, egyéni-, vagy csoportérdekeket szolgáló emberi döntések szegélyezik.

Tehát a kérdés: könnyezve, ám belenyugodva állunk majd szakmánk sírbatételénél, vagy teszünk e valamit annak feltámasztásáért?

További pátosz helyett, lelki munícióként ajánlom mindnyájunk figyelmébe Fekete György kollégánk – Kalkuttai Teréz „Himnusz az Élethez“ írása ihlette – „Bátorító“ című könyvét „bátorításul“, ahogy azt nekem is dedikálta.

Közbevetett megjegyzés

A belsőépítészet helyzetén változtatni kívánó szándék rögvest két nehézséggel kénytelen szembesülni:

• A belsőépítészet fogalmát alkalmazása szerint két szinten lehet és kell megkülönböztetnünk: alkotó tevékenységként elméleti síkon a belsőépítészet az egyetemes építészettel/építőművészettel valóban elválaszthatatlan, szerves egységben létezik, annak nélkülözhetetlen, nem megkülönböztetendő alkotóeleme (lásd: „építészet-belsőépítészet-tárgytervezés hármas egysége“), ellenben a gyakorlat szintjén, a tervezési folyamatban elkülönítendő, speciális szerepet kell/kellene betöltenie, szükségszerűen önálló szakágként, saját szakmai ismérvekkel. (Jelen írásban ezt a distinkciót veszem figyelembe a fogalmak használatakor, bár a fogalmazás kénytelen azzal a paradox helyzettel küzdeni, hogy tárgya a gyakorlatban és elméleti síkon „de facto“ létező, ám „de jure“ nem létezik mint fogalom, sem tevékenységi körként, sem szakmaként.)
• Bármely változás a „rendszert“ alkotó és meghatározó három területet (oktatás, szakmagyakorlat, jogkörnyezet) egyidejűleg és együttesen érinti és változtatja. Tehát a területek egyikébe való beavatkozás, annak változtatása, feltételezi a többi területeken történő változtatást is. (Például: hogyan kérhető számon az oktatáson „belsőépítészet“, miközben azt a törvény és jogkörnyezet „nem ismeri“, a szakmagyakorlat sem „nevesíti“, vagy a kérdés inverzeként: vajon kezdeményezhető olyan tevékenységi kör szakmaként, tervezői szakágként történő elismerése, törvényi szabályozása, melynek nincs szakirányú, végzettséget oklevéllel igazoló szakmai képzése? Ahogy a szakmagyakorlaton való változtatások is feltételezik  
  jogszabályi környezetének és az „utánpótlását“ biztosítani hivatott  
  művészeti iskolák oktatási koncepciójának változását.

Számomra ez azt jelenti, hogy a belsőépítészet jelenlegi helyzetén való bármely változtatás, csak a rendszer egészének, annak mindhárom területe egyidejű reformjával (nevezzük akár restaurációnak) lehetséges.