Toroczkai Wigand Ede (1869-1945) építész, iparművész kiállítása

Köszöntőt mond: Dr. Gémesi György polgármester
A kiállítást megnyitja: Gerle János építész
Közreműködik: Halmos Béla népzenész
A kiállítás kurátora: Keserü Katalin művészettörténész
A kurátor munkatársa: Őriné Nagy Cecília művészettörténész

Április 6-án 15 órakor a kiállítás kurátora, Keserü Katalin tart tárlatvezetést.

Építész, belsőépítész, kerttervező, grafikus; az Iparművészeti Iskola tanára, a gödöllői művésztelep (1901-1920) tagja. Széleskörű munkássága a 19-20. század fordulójának a művészeteket egységben tekintő szemléletéből fakad, innen ered életművének modernitása is. Munkássága mégis, máig feldolgozatlan, pedig az 1910-es évek grafikai albumai, bútorai a régiségkereskedések keresett cikkei, vonzó, barátságos házai az otthon-építés, közösségi épületei a szociális építkezés példái ma is, Magyarországon és Erdélyben is.

Legfőbb építészeti műfaja, a ház a modern korban vált tervezői feladattá, s a Toroczkai által kialakított nyitott alaprajz a modern építészet egyik jellemző sajátossága. Tervezőként szemlélete komplex volt: kiindulópontja a belső világ, az ezt megfogalmazó enteriőr, bútoraival, és a benső világ kapcsolatait kifejező és kibontakoztató térrendszer. A belsőből az egyéni és egyedi igények és lehetőségek szerint kifelé épülő ház a környezet megtervezésével egészült ki. Toroczkai ezen organikus szemlélete a napjainkban újraértékelt modernizmus egyik magyarországi alapítójának mutatja őt. Organicizmusa egyúttal funkcionális szemléletet is jelentett, a szó humán értelmében. Ennek is köszönhető, hogy kora modernizációs programjaiban (például a Székelyföldön) részt tudott venni, hogy többfunkciós épület- és bútortípusokat dolgozott ki, hogy típusterveket készített a lakásprobléma szociális megoldása érdekében.

Toroczkai az egyik kezdeményezője a századelő vernakularizmusának, az építészeti anyanyelvet a helyi (paraszti) építészetben megtaláló, egyetemes építészeti irányzatnak. Ebből egyidejűleg alakított ki egy puritán, modernistának mondható formanyelvet is, később pedig, a két világháború közt - a megrendelő igényei szerint - historizáló elemekkel is díszítette épületeit. Ugyanekkor egy folklorisztikus, "beszédes" építészetet is művelt.

Festői készségeinek köszönhetően vált a századforduló egy sajátos műfaja, az ideális terveket festői módon rögzítő építészgrafika egyik kialakítójává. Ezeket tartalmazó albumait a legjelesebb kritikusok (például Fülep Lajos) mint a modern könyvművészet remekeit méltatták. Bútortervezőként-belsőépítészként dolgozott 1907-ig - erről Lyka Károly külön könyvet jelentetett meg. Bútorai hazai és nemzetközi elismerésben részesültek. Legjelesebb művei közt tartjuk számon a Szépművészeti Múzeum enteriőrjeit. A századfordulón reneszánszát élő, a festészethez, grafikához közel álló színes ablaktervezésben is féltve őrzött kincsek Toroczkai alkotásai (Marosvásárhely, Kultúrpalota).

A Gödöllői Városi Múzeum elsőként vállalkozik arra, hogy összeállítsa és bemutassa életművét, nem kevés utánajárással, mivel személyes hagyatéka megsemmisült, s mivel székelyföldi munkái jelentik munkásságának fénykorát.

Keserü Katalin