Életünket nagyban befolyásolja mindennapi környezetünk. Manapság, rohanó világunkban a lakberendező gyakran találkozik azzal a kéréssel, hogy szép, tiszta, letisztult külsőt varázsoljon egy lakásba. A képeken látható lakás korábban is teljes mértékben kielégítette tulajdonosának funkcionális igényeit. Minden helyiség a helyén volt, minden elfért a házban. Még azt sem mondhattuk, hogy sajnálták volna a kialakítás során a pénzt a megvalósításra. Azonban az összképpel, a vizuális megjelenéssel nem voltak megelégedve megbízóink, ezért kérték segítségünket, hogy valami egészen mást varázsoljunk otthonukból.

Az átalakítás során az egyik legfontosabb feladat az volt, hogy tágasabb belsőt varázsoljunk a házba, mert a korábbi megvalósítás szűkös térérzetet és zsúfoltságot generált. Kifaggatva a lakókat szokásaikról számos olyan apró módosítást tudtunk eszközölni, melyek alapján a házat úgy tudtuk átalakítani, hogy igazán szellős, tágas belsőt varázsoltunk. Megszüntettük a pincébe vezető belső lépcsőt. Eltüntettünk néhány oszlopot, melyet statikailag más megoldással is lehetett helyettesíteni és megváltunk egy boltívtől is.
Mivel alapvetően modern stílusban képzelték el a megújulást a lakók, ezért meg kellett változtatni a kandalló és az álmennyezeti tükör formáit, hogy kialakulhasson egy egységes, harmonikus szögletes formavilág. Az egyedileg tervezett térbe forduló konyhabútor az egyik kulcsa volt a térérzet növelésének. Azzal, hogy több funkcióssá tettük ezt a bútort és szerves részévé tettük a nappalinak is látványos vizuális elemet alkottunk és kellemes összeköttetést teremtettük a két helyiség között.

A megálmodott formavilághoz igazodik a nappali új kanapéja. A nappali sajátos hangulatát egy sajátos látványfal adja, melyet egyedi világítással láttunk el. Organikus növényi motívum vonul végig a nappalin, a kiegészítő zöld szín pedig természetessé, lendületessé teszi a lakás egészét.