Belsőépítész. Ez a szó szerepel névjegyeinken, ezen a címen kapjuk rangos kitüntetésinket, ilyen megnevezéssel adjuk ki dokumentációinkat, a tervezőirodákban is ilyen néven nevezik műtermeinket, pályázatokat ilyen címen írnak ki, szerződéseink belsőépítészeti tervezésre kötődnek, számláinkat ezen a címen állítjuk ki, kapjuk és fizetik ki (ha kifizetik).
Általános észrevétel
Belsőépítész. Ez a szó szerepel névjegyeinken, ezen a címen kapjuk rangos kitüntetésinket, ilyen megnevezéssel adjuk ki dokumentációinkat, a tervezőirodákban is ilyen néven nevezik műtermeinket, pályázatokat ilyen címen írnak ki, szerződéseink belsőépítészeti tervezésre kötődnek, számláinkat ezen a címen állítjuk ki, kapjuk és fizetik ki (ha kifizetik).
Megszokott fogalommá vált ez a foglalkozási megnevezés a köztudatban, legfeljebb a magánszférában akadnak olyanok, akik összetévesztik a lakberendezés fogalmát a belsőépítészettel.
Ezen a címen és néven működik 158 építész kamarai tag, valamint a háború óta végzett közel 400 szakmatársunk, és jónéhányan vannak közülünk, akik kiváló tehetségükkel és felépült házaikkal az építészet legmagasabb rangjára emelkedtek.
Különböző művészeti és építészeti szövetségekben, alapítványokban belsőépítész tagozat néven szereplünk… De hosszan sorolhatnánk hivatásunk nyilvánosság előtti megjelenésünk számtalan megnyilvánulási formáját.
Tény, hogy egyetlen, belsőépítészetet, az enteriőr művészetét művelő és oktató kollégánk hivatalos okmányaiban sem szerepel ez a kifejezés: belsőépítész tervező! (kivéve nagy elődeink)
Az elmúlt időben történt jogosultsági jog megvonása kapcsán azonban most szükségessé vált a fogalmak tisztázása, a nyílt párbeszéd, és végül a problémák megoldásához vezető út megtalálása.
Tevékenység
Építészet-belsőépítészet, építész, belsőépítész?
Mit takar a szavak jelentése, mi az azonosság és mi a megkülönböztetés a kifejezésben…?
A belsőépítészet az egyetemes építészet (sőt, művészet) szerves része, annak nélkülözhetetlen alkotóeleme, egymástól alig elválasztható összetartozásban működik.
Az épített környezet alakításában, sőt a művészet, kultúra, mérnöki tudományok, technika ötvözésével teremti meg mindennapi életünk színterét, tükröt tartva a jelennek, utat mutatva a jövőnek.
Folyamatos az átkötés az exteriőr és az enteriőr között: jó épületben nem választható ketté külső és belső. Mégis a mai kor felgyorsult üteme szükségszerűen specializálódott feladatot ró az építészre is. Ezért ahogy más hivatásoknál is (pl. orvos, jog, közgazdász…) felerősödött a különböző szakterületek világos megkülönböztethetősége így az építészet területén is.
A belsőépítész az alkotás folyamatában az építész legközelebbi munkatársa: ennek mértékét mindig a feladat jelöli ki, de meghatározza a tervezői habitus és szemlélet.
Van, aki átfogó szemlélettel az építészettől a gépészetig, és akad, aki egymaga végzi el az építész-belsőépítész munkát.
Vegyük számba azokat a speciális feladatokat, amelyek a belsőépítészeti munkát jelentik és jellemzik.
Eng. terv > Belsőépítészeti koncepcióterv az Építési engedély tervfázisában, amely a műszaki terv kiegészítéseként, anyag- és színtablókkal, színes kézi vagy gépi látványtervekkel választási alternatívát nyújt.
Tenderterv > Minden dokumentáció része az un. berendezési, padlóburkolati és álmennyezeti terv, amely dokumentálja az összes belső térben megjelenő, burkolatot, azok típusát, kiosztását, gépészeti elemet, világítótestet, beépített és mobil berendezést.
Minden betervezett elemről konszignáció (esetleg részletes szobakönyv) készül, amely a költségvetési kiírás alapja.
Kiviteli terv > A belsőépítészeti terv fogja össze a különböző technológiák (konyha, elektroakusztika, audio vizuáltechnika, akusztika stb.) esztétikai megjelenését, de meghatározó a gépészet és a világítástechnika kialakításában is.
Minden dokumentációnak tartalmaznia kell olyan belső falnézeteket, amelyek egybefogják és vizuálisan is értelmezik a belső terek arányát, tartalmát, minden burkolati elemmel, kiegészítő tárggyal együtt.
Az egyedi bútortervek a kivitelezési gyártmányterv alapját képezik, amelyek lényeges szakmai kiegészítői a belsőépítészeti dokumentációnak.
Nagyobb középületeknél kötelező az un. FF&E (Furniture, Finishing & Equipment, Bútorok, Felületek, kiegészítők) elkészítése, amely a Kiviteli terv fontos alkotóeleme, és amely a költségek alakításához és átláthatóságához alapvetően fontosak.
„A”: építész: > gépész, elektromos, statikus, iparművészeti ágak (bútor, textil, kerámia, szobor)
„B”: építész ˂ > belsőépítész > iparművészeti ágak (bútor, textil stb.)
Összegzés
A fenti felsorolás nem teljes, csak érzékeltetni akarta mindazt a feladatsort, mely a belsőépítészeti munkát fémjelzi.
Nem jelentéktelen az a bekerülési összeg sem, amely egy nagyobb épület beruházásában megjelenik, mert például egy középület (hotel) esetében a 20-40%-os értékhatárt is elérheti a belsőépítészeti kivitelezés összege.
A belsőépítész olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező építész tervező művész, amely magas esztétikai kultúrát képviselve, művészi térlátással, arány- és színérzékkel rendelkezik. Az építészettel összhangban új belső igényeket formál, rendezi és egységbe fogja a belső terekben megjelenő funkcionális gépészeti és technikai elemeket. > koncentrál az enteriőrre
Munkája során új belső világot hoz létre, régi, már nem létező tereket rekonstruál, egyedi tárgyakat tervez és hoz létre! Tevékenysége során harmóniát teremt a belső terekben a képző- és iparművészeti alkotások számára. > egyedi bútorok
> típusbútorok
A belsőépítész habitusától függően lehet alkotócsoportba tartozó, az építésszel közös hangon szóló társtervező, aki koncepcionálisan azonos, de szakmailag jól elválasztható módon régi feladatát.
Lehet önálló alkotó, aki átfogó módon kezeli az építészeti alkotást, annak külső-belső megfogalmazásával együtt.
Lehet olyan önálló alkotó, aki a tárgytervezés területén alkot, megteremtve, kivitelezve saját műveit.
Megoldási javaslatok
„A”> Maradjon meg a belsőépítész megnevezés, amely jól kifejezi munkánk lényegét. >BÉ...
A világszerte használt interieur design nemzetközi megnevezés is jól tükrözi sokrétű hivatásunkat, lehetséges, hogy ezzel a kifejezéssel EU kompatibilissé válik.
„B”> Szakmérnöki képzés> Az építészetet oktató intézményekben alakuljanak olyan belsőépítészetet oktató egységek, amelyek szakirányú képzéssel az építész diploma mellé belsőépítész képzettséget és igazolást (szakdiploma) kapjanak.
Az egyes intézmények oktatási tematikájától függően különböző ismereti anyagok kerülhetnek előtérbe, amelyek jellegzetessé és egyedivé tehetik (a BME-en inkább szakmaibb, pl:lighting design, a MIE-MOME-n erősebb művészképzés)
A bolognai rendszer módot ad új akkreditáció létrehozására, megfelelő óraszámmal, kreditpontokkal, speciális szakmai ismeretek megszerzésével, hatalmas tudásanyag birtokába kerülhetünk.
„C”> Lehetséges a képzések nivellálása amennyiben > É3 / É2 jogosítvány
képzés alapfokon – általános diplomához;
képzés specializálódáshoz – 2-3 éves szakirányú oktatás és diploma az építész mellett;
képzés DLA – magas minőségű képzés, amelyben a kultúráról, építészetről megszerzett tudása révén komplex rálátása van feladatokra, ezen belül finom részletekig lebontva képes a feladatot elvégezni, nemzetközi szintű tárgyformálással.
A fenti gondolatok a jelenleg fennálló állapot megoldására születtek.
Kívánjuk, hogy az építészeti- és környezetkultúra, ezen belül a belsőépítészeti munka megismerése, elfogadása és értékelése megfelelő szintre kerüljön és társadalmi elfogadottsága méltó legyen az előállított érték nagyságával.
Késői válaszként is Szenes István barátom, szintén Nyílt Levelére. Az általa már megfogalmazottakat igyekeztem elkerülni, illetve próbáltam az általa fölvetett problémákat másképp megközelíteni.
Késői válaszként is Szenes István barátom, szintén Nyílt Levelére.
Az általa már megfogalmazottakat igyekeztem elkerülni, illetve próbáltam az általa fölvetett problémákat másképp megközelíteni.
Titanic
A Titanic - jéghegy találkozót túlélők elbeszéléséből ismerjük a lelkes szalonzenekar történetét: zenészei játszottak tovább, mintha mi sem történt volna, míg alá nem merültek a hajójukkal együtt. A zenekarhoz vélem hasonlónak jelen helyzetében szakmánkat és zenészeihez a magukat belsőépítésznek (is) valló kollégáinkat.
A hasonlat nem túlzó:
Kéretik böngészni az Építészfórum honlapját (www.epiteszforum.hu):
A rendszeresen bemutatott, megvalósult új épületek szakági tervezőinek listáján – hosszú ideje – elvétve sem találunk belsőépítész tervezőt. Biztosító társaság székháza, irodaházak, lakópark, családi házak, egyetemi épületegyüttes, mozi, óvoda……egyikének tervezése során sem igényelte, nem tartotta fontosnak építész tervező, megrendelő/beruházó a belsőépítész szakág bevonását.
Vidéki műemlék színházunk rekonstrukciója és bővítése, belső tereinek újra fogalmazása során sem kívánja az építész tervező belsőépítész szakági tervező közreműködését igénybe venni: „…a belsőépítész munkákat mi fogjuk készíteni… legalább munkát adva kollégáimnak.“ (Az említett kollégák ezirányú szakmai ismereteiket legfeljebb a műegyetemi képzés keretében, annak megfelelő szinten sajátíthatták el.)
Mi az oka, annak a régen elképzelhetetlen, mára általánossá vált jelenségnek, hogy a belsőépítészet, mint önálló szakág, kiszorult az épített környezet belső tereinek alakításából, annak műszaki tervezéséből, a belsőépítészek megszüntek az építész alkotótársaként létezni?
Fel kell ismernünk, hogy a fent – folytathatóan – felsoroltak a belsőépítész szakmánk mára „hivatalos“ megszűnéséhez vezető, régen kezdődött folyamat összeillő elemei, igaz, részben velejáróiként világunk változásainak is.
Bár figyelmeztető jelek utaltak rá, a “végkifejletet“ nem láttuk előre: 2003-ban Prof.emeritus Fekete György kollégánk belsőépítészeti helyzetképe – („Magyar iparművészet az ezredfordulón“, előszó a belsőépítészeti fejezethez) felvázolva iparművészetünk, benne belsőépítészetünk múltját és jelenét – még optimizmussal telve ítéli meg szakmánk jövőjét.
A Kérdés
Vajon szükségszerű folyamat törvényszerűen bekövetkező eredményeként szűnne meg létezni szakmánk, a belsőépítészet, hasonlóan az élővilágunk természetes evolúciója során kihaló állatfajokhoz, vagy pedig gyarló emberi döntések által kiváltott, káros folyamat vezetett haldoklásához?
Ám, míg a természet törvényeit , az evolúció algoritmusát tőlünk függetlenül, egy bölcs
Teremtő hozta létre, addig Ádám utódai történelmének útját – amellett, hogy egyúttal az emberiség intellektuális diadalmenete is – rövidlátó, átgondolatlan, egyéni-, vagy csoportérdekeket szolgáló emberi döntések szegélyezik.
Tehát a kérdés: könnyezve, ám belenyugodva állunk majd szakmánk sírbatételénél, vagy teszünk e valamit annak feltámasztásáért?
További pátosz helyett, lelki munícióként ajánlom mindnyájunk figyelmébe Fekete György kollégánk – Kalkuttai Teréz „Himnusz az Élethez“ írása ihlette – „Bátorító“ című könyvét „bátorításul“, ahogy azt nekem is dedikálta.
Közbevetett megjegyzés
A belsőépítészet helyzetén változtatni kívánó szándék rögvest két nehézséggel kénytelen szembesülni:
Számomra ez azt jelenti, hogy a belsőépítészet jelenlegi helyzetén való bármely változtatás, csak a rendszer egészének, annak mindhárom területe egyidejű reformjával (nevezzük akár restaurációnak) lehetséges.
Jogszabályi környezetünk az építésügyben
A belsőépítészet – amennyiben mint műszaki tevékenységet folytató, építész tervezői jogosultsággal és kamarai tagsággal végzett szakmagyakorlás – egyik törvényi- és jogkörnyezete a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz (NFGM) tartozó építésügyet szabályozza.
A belsőépítészek iparművész alkotókként, mint művészeti tevékenységet végzők, tagjaként valamely művészeti szervezetünk iparművész/belsőépítész tagozatának, regisztrált tagsági viszonyukból adódóan a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEF) Művészeti Főosztálya gondoskodása alá tartoznak, mely a magyar művészeten belül az iparművészet területén is ellátja miniszteriális szakmai feladatait, államigazgatási eszközökkel támogatja intézményeit, szervezeteit, alkotóit.
Az alapvető különbség az építési-műszaki tevékenység körébe besorolt építész tervezői tevékenység és a művészeti tevékenységként számontartott iparművészeti alkotó tevékenység és az azokat szabályozó külön jogszabályi környezetből következik.
Az építésügyben:
Mint közismert, a 104/2006.(IV.28.)Kormányrendelet módosításaként megjelent 192/2009.(IX.15.)Kormányrendelet az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekről, eltörölte a belsőépítész tervezői és szakértői jogosultságot.
A belsőépítészet töröltetett a szakmák, az önálló tervezői szakágak sorából.
Az építésügyet és építőipart szabályozó hatályos törvényeket és rendeleteket áttekintve megállapítható, hogy – immár – azok egyike sem „ismeri“, nem tartalmazza a belsőépítészetet, annak fogalmát, tehát azt nem is szabályozhatja.
Egy kivétellel:
Az 1966.évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról I. Fejezetében rendelkezik a MÉK-en belül szakmai tagozatként, jogosultsághoz kötött egyéb szakértői- és tervezői szakterület körébe sorolva, Belsőépítészeti Tagozat létrehozásáról. A tagozat létének jogalapja viszont, a fent említett kormányrendelet múlt év október havi hatályba lépésével egyidejűleg megszűnt, tehát a Belsőépítészeti Tagozatot – értelmezésem szerint – a MÉK-nek törölnie kellett volna a tagozatok sorából!
Az Étv.-ben meghatározott építészeti- műszaki tervezési, továbbá építésüggyel összefüggő, engedélyezéshez kötött tevékenységet csak az folytathat, aki kamarai tagsággal rendelkezik, egyúttal viszont kamarai tag csak az lehet, aki a fenti tevékenységek ellátására megfelelő jogosultsággal rendelkezik, vagy megfelel azon feltételeknek, melyek alapján jogosultságot szerezhet. A szakma és ebből következően a BÉ- (belsőépítész tervező) jogosultság megszüntetésével a Belsőépítészeti Tagozat csak azon tagja maradhat – építészként – kamarai tag, aki egyéb, pld. É (építész tervező) jogosultsággal rendelkezik, ill. megszerzi azt. Mindezt figyelembe véve és eltekintve attól, hogy immár törvényi feltételei sem állnak fenn, nem láthatók azok a kritériumok sem, amelyek szerint az eztán egyöntetűen É- jogosultságú, építész tagok köréből akár Belsőépítész Tagozat elkülöníthető lenne...
A MÉK törvényességi felügyeletét gyakorló NFGM Építésügyi és Építészeti Főosztálya vezetője a Kamarának – más tárgyban – írt, 2010.03.09. és 05.18. keltű leveleiben figyelmeztet arra, hogy:
Az építés – az épített környezet létrehozása – nagy befektetést, anyagi és szellemi ráfordítást igénylő folyamat, egyúttal nagy anyagi és szellemi értéket „termelő“ és létrehozó tevékenység. Ezen belül maga a tervezés is szerteágazó, sok összetevőjű tevékenység, számos, az építész tervező által, általában generáltervezőként összefogott – többnyire a Magyar Mérnöki Kamarához köthető – szakágat foglal magába.
Az állam – jogalkotó/törvényhozó szervei révén – az építésügyet, az építési és tervezési folyamatot annak működése és elérendő célja érdekében, annak minden területén és teljes vertikumában szabályozza, útját végigkísérő kötelmekkel szegélyezi. Meglepő módon azonban, a törvényi szabályozás megfeledkezett az épített környezet belső alakításáról, a „belsőépítészetről“, a gyakorlat szintjén sem „tud“ olyan – létező – szakmai ismérvekről, vagy nem ismeri el azokat, melyek szakágként megkülönböztethetik az építészeti tervezéstől. Ebből fakadóan: még a belső terek tervezése sem kötelező, tervezője bármely magyar állampolgár lehet, az unatkozó háziasszonytól a jogosultsággal rendelkező építész tervezőig…
(Nem mellékes a kérdés: a „jogharmonizáció“ keretében a hazai szabályozásba kötelezően beépítendő, építésügyre vonatkozó uniós rendeletek és szabványok – melyek mintegy kétharmada sincs még magyarra fordítva – kiterjednek-e nevesítetten „belsőépítészetre“, ha igen, azt milyen módon és mértékig szabályozzák (akár összhangban az építészeti tervezéssel), valamint hatályos törvényeink/rendeleteink mennyiben „harmonizálnak“ azokkal?)
A belsőépítészet „ex lex“ helyzete megannyi további, gyakorlatias kérdést is fölvet, néhány pld.:
Oktatás, avagy a kismalac és a farkas meséje.
Valaha, volt belsőépítész szakirányú képzés. A MOME-előd Iparművészeti Főiskola Belsőépítészeti Tanszékén a hallgatók ötéves képzés után belsőépítész diplomát („Belsőépítő Tervező Művész“) szerezhettek. Több mint negyven éve, a hatvanas években, nagy jelentőségű volt és a képzés nagy nyeresége, az építészet – részeként a belsőépítészeti képzésnek – bekapcsolódása az oktatásba, kiváló képviselőinek (Jánossy György, Jurcsik Károly, Szrogh György….) bevonásával.
Mégis, utólag úgy tűnik, hogy a farkas ekkor dugta be a lábát a kismalac ajtaján.
A hallgatók új földrészeket fedezhettek fel és lelkesítette őket annak ígérete is, hogy az immár építész/építőművész diploma és – később – a megszerezhető tervezői jogosultság birtokában, építész tervezőkként „házakat“ is tervezhetnek, vagy lehetnek alkotótársai építész kollégáiknak. (Megjegyzem: hajdani, kiváló elődeink belsőépítész diplomával a zsebükben is egész tűrhető alkotótársaknak bizonyultak, köszönhetően az akkori oktatásnak (is).)
A gyanútlan kismalac természetesen nem tette föl a vizet a tűzhelyre akkor sem, amikor a tanszék neve Építészeti Tanszékre változott, nevében is kifejezve az oktatás koncepciójának alapvető változását.
Pedig az építészet intervenciója kezdődött a vele egy nyelvet beszélő, hűséges szövetségese területén, melynek eredménye, mára nevét is eltörölve, a belsőépítészet szellemi és szakmagyakorlati területeinek teljes annektálása lett….anschluss!
A farkas egyre beljebb tolatott: az építészképzés dominanciája mellett a belsőépítészeti, szakmai tárgyú oktatás -csak az építészet kiegészítőjeként- másodlagos szerepet kapott. Mára a kismalac eltűnt a farkas gyomrában: a bolognai rendszer bevezetésének is köszönhetően, három éves az alapképzés, mely idő alatt a képzési időnek – bevallottan – mindössze 30 %-a belsőépítészet!!! Ez azt jelenti, hogy a hajdani öt év helyett, mindössze három évnek harmadnyi(!) ideje alatt kellene elsajátítani azt az azóta sokszorosára növekedett ismeretanyagot, mely az iskolában elsajátítandó és a „munkaerőpiacon“ szükséges feltétel a belsőépítészeti szakmagyakorláshoz, mindezt az építészet ismeret- és tudásanyagának elsajátításával együtt.
Másik állami, művészeti felsőoktatási intézményünk – a Sopron/ NYME/ AMI/
Építőművészet Szak- oktatási koncepciója, „tantervi hálója“ szinte azonos a MOME-val.
Az anyagi motívációjú, gombamód elszaporodott lakberendező iskolákról és magán, illetve alapítványi oktatási intézményekről, melyek tantervében a „belsőépítészet“ oktatásának ígérete is szerepel, nem érdemes részletesen szólni, honlapjaik önmagukért beszélnek. Az állami támogatottságú, ám borsos árú BKF-AMI – most induló – Környezetkultúra Szakán szerezhető diploma megnevezése: „Környezettervező szakember környezetprezentációs szakirányon“……(?) “Elhelyezkedési lehetőség: ….művészeti szakemberek mellett szakmai referensként, enteriőr tervezőként, belsőépítész munkatársként-kivitelezőként.“ Ezen iskolákban nem belsőépítész képzés, hanem legfeljebb belsőépítészeti ismereteknek az oktatása folyik.
Az „Őszintén az építészoktatásról“ című rendezvénysorozat első részét a MOME-n tartották. Kéretik a tudósítást figyelmesen olvasni: www.epiteszforum.hu/node/17131
Idézet: „Rámutatott arra, (az ÉpítészetiTanszék vezetője) hogy pld. Párizsban külön tanítják a belsőépítészetet, és talán Magyarországon is létre kéne jönnie egy különálló belsőépítészeti iskolának.“ Elhangzott ott, ahol a mesebeli farkas felfalta a kismalacot.
Egyébként egyetértek és a „különálló belsőépítész iskola“ ideális helyszínét sem kell keresnünk: Budapest, XII. kerület, Zugligeti út 9-25.
Munkaerőpiac
A munkaerőpiac kemény dolog. Találó neve is utal rá, itt pénzért adnak és vesznek.
A vevőt (mint munkaadót) egyetlen dolog érdekli: a munkaerőbe (munkavállalóba) fektetett, a munkaerő által termelt értékért kifizetett összeg megtérülése és az anyagiakban/pénzben közvetlenül vagy közvetve kifejezhető -munkaerő által megtermelt- haszon. A munkaerő viszont az ő, vagy munkája, maga által vélt értéke szerint igyekszik az árát megszabni a piacon. (Nem említve itt a felek egyike, vagy mindkettőjük nem profit-orientált, ún. „non profit“ típusú piaci részvételét)
A szellemi és művészeti tevékenységek, foglalkozások piacán a „termék“ járulékosan, vagy egészében szellemi, kultúrális értékkel bír, mely érték „pénzben“ nem, vagy legfeljebb közvetve becsülten fejezhető ki, de magának a tevékenységnek az „árát“ is a kereslet-kínálat határozza meg.
A munkaerő alkalmasságáról a vevő/munkaadó az „üzlet“ létrejötte előtt természetesen igyekszik meggyőződni, a tevékenység és az alkalmazás területeitől függő alapossággal.
A munkaerő rendelkezhet egy, az értékét befolyásoló tőkével: a kapcsolati tőkével, mely látens ugyan, de nagy mértékben növelheti lehetőségeit egyúttal csökkentheti is vevője realizálható hasznát, mivel torzítja a munkaerő valós értékét.
Fenti megállapításokat szakmánkra (Belsőépítészet/építészet/iparművészet) is vonatkoztathatónak tartom, melynek „piacán“ tervezőként munkaerőként szerepelünk, ugyanakkor, mint „vevők“ is, amennyiben munkatársainkat alkalmazzuk tevékenységünk során.
A belsőépítészet/építészet sajátos, szellemi/művészeti értéket létrehozó tevékenység: terméke egyrészt – tervdokumentáció formájában, materiális megvalósítási folyamat részeként – pénzben kifejezett piaci értékkel bír, másrészt azzal a szellemi/művészeti értékkel, mely mint belsőépítészeti/építészeti minőség a megvalósult „tárgyban“ realizálódik. A piacon viszont csak a tervdokumentáció, mint a „tervezői szolgáltatás“ terméke jelent realizálható értéket, az annak eredményeképp létrejövő, vagy létrejöhető szellemi minőség értéke – belátható okokból – nem.
A munkaerőpiac törvényeit nem mi szabjuk, ahhoz csak alkalmazkodni tudunk, illetve vagyunk kénytelenek.
(Ahogy alkalmazkodni vagyunk kénytelenek pld. a tervezői szolgáltatásokért járó díjban történő megállapodás szabályozásához, azaz szabályozatlanságához, lásd: MÉK-díjszámítás sztori, -szélmalomharc, -GVH, -ötmilliós bírság)
A piac változik, társadalmi, politikai, gazdasági folyamatok hatására gyakran drámaian, próbára téve a változó követelményekhez és lehetőségekhez való alkalmazkodási képességünket. Alapvető követelménye a munkaerővel szemben viszont állandó: a feladat, a munkakör ellátásához szükséges teljes körü szakmai tudás és ismeretanyag, azaz az alkalmasság, a munkaerő kreativitását, csak az adott munka- és feladatkör ellátásához kötötten, ahhoz mérten igényli.
A piacnak a munkaerő-alkalmassággal szemben támasztott további követelménye lehet -szintén munka és feladatkörökhöz kötött mértékben- a csak a praxisban töltött idő alatt, azzal időarányosan felhalmozható értéket jelentő, az igényelt tevékenység teljes köréhez, vagy annak egy szegmenséhez kapcsolt tapasztalat, jártasság és a képzés alatt megszerzett szaktudáshoz hozzáadódó, a csak a gyakorlat során megszerezhető sokrétű tudásanyag, valamint a mindezeket bizonyító és elvárt „portfólió“.
A tervezés, mint alkotó tevékenység, magas szintű kreativitást, alkotóképességet igényel, ám a tervezési folyamatban játszott szerepek, munka- és feladatkörök nem azonos mértékben dominánsak és közel sem azonos szintű kreativitást igényelnek: belátható pld. a „vezető tervező“ és a „tervfeldolgozó“ szerephez kötődő dominancia és kreativitási igény szintje közötti különbség.
A munkaerőpiac ennek megfelelően, csak az általa igényelt munkakör betöltéséhez, feladatok elvégzéséhez szükséges mértékben méltányolja, vagy akár hagyja figyelmen kívűl, a munkaerő – bármely magas szintű – alkotóképességét.
A belsőépítészképzésre hivatott és hallgatóit a munkaerőpiacra bocsátó két, művészeti oktatási intézményünk, a MOME és a NYME-AMI, egyaránt deklarálja: „…azt a célt tűzte maga elé, hogy….szakembereket képezzen. Fontosnak tartják, hogy a hároméves BA képzés után a hallgatók az építész-belsőépítész stúdiókban jól használhatók legyenek…“
Viszont egy, a MOME –n elhangzott kérdésre, miszerint mi a MOME –n végzett építészek(egyúttal, mint belsőépítészek is) sorsa, szomorú kép bontakozott ki: „Egybehangzó vélemény, hogy nem nagyon ébred föl a praxis, nem használják az itt végzetteket, miközben égető szükség lenne az innen kikerülőkre, de luxusnak tekintik ezt a fajta képzettséget.“
Véleményem, gyakorlatom tapasztalata is: a „praxis“ ébren van, a jól képzett pld. belsőépítész szakemberekre „égető szüksége“ van (lenne) a piacnak és annak részeként, az „építész-belsőépítész stúdióknak“.
(Közbevetve kell megemlítenünk három axiomát:
1. Az egyetemes építészet „hármas egységén“ belül, - építészet, belsőépítészet, tárgytervezés- speciális feladatkörükből következően önálló, egymást csak részben átfedő szakterületek, (gyakorlatban: szakágak) egymástól elkülöníthető saját tudástárral és szakmai ismeretanyaggal rendelkeznek. Ez a megállapítás a szakmagyakorlatban revelálódik és igaz bármely, építészethez köthető tevékenység, tervezési folyamat esetében.
2. Az önállóan elkülöníthető szakterületek, (szakágak) az egyetemes kultúrán belül, eltérő történeti fejlődésükből, helyzetükből és szerepükből fakadóan, saját szakmai kultúrával, hagyományokkal, szellemiséggel bírnak.
3. A kreativitás egyetemleges, univerzális, a szakterületekre vonatkozóan nem elkülöníthető, megkülönböztethető alkotóképesség.)
A piac a pályakezdők munkaerejét, szinte kizárólag egy adott szakterületen, vagy azokat átfogóan, csak alapismereteket, netán egyes területek részben átfogó szakismeretét igénylő munka- és feladatkörökben (pld. tervfeldolgozó) kívánja igénybe venni. A teljes körű és mélységű szakismereteket, magas szintű kreativitást igénylő, a tervezési folyamatban domináns szerepet játszó munkaköröket (pld. önálló tevező) a piac – érthetően – ugyan nem kínál a pályakezdőknek, viszont mindezen alkalmassági ismérvekkel rendelkeznie kell – ambíciójától függően – szakmagyakorlása során (képzésének univerzális voltából következően) a „hármas egység“ szakterületeinek mindegyikén. Mindez egyszerűsített általánosítás, a valóság ennél persze árnyaltabb:
Pld.: az építészet területén, a művészeti iskolákat végzett 20 – 30 pályakezdő „tervező művész“ hátrányban van a BME-n évente végzett, 350 főnyi, szakirányú képzettséggel rendelkező építésszel szemben, miközben a belsőépítészet területén ugyan „hiánycikk“ a képzett belsőépítész, de az „utánpótlást“ hosszú ideje nem biztosítja szakirányú képzés.
A művészeti iskolák deklarált célja a szakemberképzés. A kreativitás magas szintre fejlesztése mellett, egyidejűleg kíván a „hármas egység“ elkülöníthető szakterületeinek mindegyikén „jól képzett, jól használható“, a szakterületek bármelyikén megfelelni képes, „univerzális“ szakembereket képezni. Az iskolák viszont kénytelenek szembesülni vállalásuk és ígéretük lehetetlenségével: az ötéves, szakirányú belsőépítész képzés óta eltelt idő alatt sokszorosára nőtt mind kiterjedtségében, mind mélységében az egyes szakterületek iskolában elsajátítandó ismeretanyaga is.
Belátható, hogy ezt a tetemesre duzzadó „tananyagot“ a hároméves képzés tartama alatt képtelen vállalkozás „szakember“ szinten elsajátíttatni/elsajátítani. Az eredmény: a végzettek, egyik terület szakembereivé sem válnak.
A fentiekből következően, egyértelmű, hogy nem csak nevében, de tartalmában sincs Belsőépítész képzés. Drámai következményei jelenünkben láthatóak, a jövőben beláthatatlanok….
Pályakövetés
Vajon a munkaerőpiac vs. oktatással kapcsolatban tett -netán szubjektív- megállapításokat mennyiben támasztják alá megalapozott statisztikai adatok?
Külföldön évtizedek óta, hazánkban, ugyan 2005-ben törvénybe foglalták kötelező megvalósítását, de 2008-ig, pályakövetési kutatások elvétve folytak. Azt követően került sor – európai mintára – a hazai, központi DPR (Diplomás Pályakövető Rendszer) program kidolgozására. Ennek keretében is számos felmérés, statisztika készül folyamatosan, melyek adatait több honlapon is publikálják. ( www.eduline.hu, www.felvi.hu, www.diplomantul.hu )
„Mennyit ér“, mennyire piacképes, milyen eséllyel talál majd állást a frissen végzett fiatal? A legutóbb közzétett adatbázisban mintegy 40 felsőoktatási intézmény karain diplomázók elhelyezkedési arányairól találhatók adatok. A NYME/AMI nem szerepel ezen intézmények sorában, a MOME diplomásaira vonatkozóan pedig: „válaszadási hajlandóság híján nincs megjeleníthető adat.“
Pedig az oktatás számára sok tanulsága lehetne a felmérésnek pld. a végzettek munkaerőpiaci státuszára, betöltött munkahelyi pozíciójára, munkával kapcsolatos elégedettségükre, munkájuk végzettségüknek való megfelelésére…vonatkozóan föltett kérdéseire adott válaszoknak.
Ahogy tanulságoságosak lehetnének a válaszok a MOME- és az AMI Építész Szakon oktatóknak föltehető, aljas kérdésekre is: mint gyakorló építész, „praxisa“ során az építész-, belsőépítész stúdiójában hány „saját nevelésű“ friss diplomást, mennyi ideig és milyen munkakörben foglalkoztatott?
Érdekképviselet, érdekvédelem
Elöljáróban:
Érdekeink képviseletére, védelmére hivatott szervezeteinket is –tagjaival egyetemben - felelősség terheli abban, hogy nem ismerte fel időben az oktatás jelen helyzetéhez vezető folyamatot, -ha igen, ellene nem tett- és abban is, hogy a belsőépítészet számára tőrdöfés-rendelet hatálybalépése óta eltelt több, mint egy év alatt sem emelte fel a szavát.
A belsőépítészet/belsőépítészek szakmai érdekképviseletét (is) ellátni hivatott szervezet az építésügy területén az 1996. évi kamarai törvény alapján létrejött Magyar Építész Kamara (MÉK), Belsőépítész Tagozatában 158 taggal, míg a kultúra területén elsősorban a művészeti ágak képviselőit befogadó, az 1989. évi, egyesülési jogról szóló törvény alapján működő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete(MAOE), Iparművészeti Tagozata Belsőépítész szakágában kb. 500 taggal, továbbá a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ), melynek Belsőépítész Szakosztálya 71 tagú.
Fontos azonban megkülönböztetni egymástól az egyesületi és a kamarai szervezeti formát, miután mindkettőben érdekelve vagyunk:
A kamarák, különböző foglalkozások űzőit magukba foglaló, elsősorban maguknak a szakmáknak az önszabályozó (és önszervező) és érdekvédelmi (és érdekképviseleti) szervezetei. Kamara felállítását csak a kormány rendelheti el. A kamarai tagság kötelező, a jogosultsághoz kötött szakmai tevékenységek gyakorlásának feltételeként. A kamarák törvény által behatárolt közigazgatósági hatósági jogkörrel is rendelkeznek, széles körű szakmai önszabályozási és önszervezési lehetőségei vannak. Jogszabályi módosításokat kezdeményezhet miniszteriális felügyeleti szerve felé: „…kezdeményezhető írásban, azt indokolva, a gyakorlatban megjelent példák leírásával, tényekkel alátámasztva, a vizsgált és tényszerűen elemzett hatásokkal bemutatva…“, a szakmát érintő rendelettervezetekre vonatkozóan pedig előzetes véleményezési joga van.
Az egyesületek az önkéntesség elvén működnek, nem feltétlenűl foglalkozáshoz kötődő társadalmi szervezetek. Szinte bármely, az állampolgárok valamely elkülöníthető ismérve és az egyén állampolgári joga, szabad döntése alapján létrejövő közösség alapíthat egyesületet, a lepkegyűjtőktől a gój motorosokig. Az egyesület lehetősége az önszervezés és az érdekképviselet. Célja nem szakmának, hanem, ahogy a MAOE –nak is: „Tagjai érdekvédelmének, szociális biztonságának, alkotó tevékenységük jogvédelmének megszervezése és megvalósítása, valamint művési alkotómunkájuk sokirányu támogatása.“ (Emellett természetesen a tárgy-, környezet-, vizuális kultúra fontosságának elismertetése, társadalmi szerepének, súlyának növelése.)
Az egyesületek esetében a szakmai érdekvédelem jobbára informális úton lehetséges, szakmai önszabályozó szerepük – főleg a kamarai szervezeti formában is létező foglalkozások tagjainak egyesületei esetében- minimális. Közvetlen, miniszteriális felügyeleti szerve érthetően nincs.
Fel kell figyelnünk a két szervezeti formára vonatkozó fogalmi különbségekre, v.ö.: önszabályozás-önszervezés, érdekképviselet-érdekvédelem…
Fentiekből kitűnik, hogy szakmánk érdekképviselete és védelme, önszabályozása és önszervezése hatékonyan csak kamarai szervezet formájában tud működni, hiszen ez a szervezeti forma éppen ezen feladatok ellátása végett jött létre.
Kamaránk van ugyan, de –számos okát nem sorolva- kijelenthető, hogy a belsőépítészet szakmai érdekképviseletét és érdekvédelmét nem képes, nem tudja ellátni.
Keretei közt az önszervezés sem működhet: a tagozatunk vezetőjének ez év júliusi tájékoztatójában vázolt három, ú.n. „megoldási lehetőség“ egyike sem változtat a szakma helyzetén, legfeljebb néhány kollégánkon segíthet, eltekintve attól, hogy azokból az utóbbi kettő, jogalapja nem lévén, kivitelezhetetlennek tűnik, ugyanis:
A Kamara nem vehet nyilvántartásba sem taglistán, sem egyéb módon „belsőépítész“ megnevezéssel tervezőt, következésképp tagozatot sem alakíthat ki tagságából.
A Kamara immár –a jogszabályi változások következtében- nem nevesítheti, vagy nevesíthetné taglistán, vagy egyéb nyilvántartásában „belsőépítészként“ tagjait, tehát tagozatot sem alakíthat ezzel a megnevezéssel.
MÉK tagsági viszonyra csak azon belsőépítészeknek van szükségük, akik É- jogosultságukhoz kötött építész tervezői tevékenységet kívánnak folytatni, természetesen „belsőépítészként“ nem megkülönböztethetően a tagság É- jogosultságú körén belül.
Meggyőződésem, hogy a belsőépítészet lehetőségei a kamarán belül a jövőben sem változnak. Véleményemet alátámasztandó: a kamara 17 bizottságának mintegy 175 tagja között – leszámítva a Belsőépítészeti Szakmai Minősítő Bizottság öt tagját – mindössze 1 fő belsőépítész, tagozatunk elnöke található! Nem képviselhetjük a belsőépítészet ügyét pld. az Oktatási Munkabizottságban, Oktatási Tanácsban......
A MÉK 12 fős elnöksége sem tud soraiban belsőépítész kollégát.
Megállapítható tehát, hogy a MÉK-ben erőfeszítéseink hatásfoka csak minimális lehet, azoktól érdemi eredmény nem várható!
Meggyőződésem, hogy új kamarára van szükségünk és érthetően nem az építésügy területén, az arra vonatkozó jogszabályi környezetben, az NFGM felügyelete alá tartozva! Miután a Belsőépítészet iparművészetként elismerten az alkotóművészetek körébe soroltatott:
Meggyőződésem, hogy – a NEF Művészeti Főosztálya felügyelete alá tartozó – alkotóművészeti kamara („Magyar Alkotóművészeti Kamara“) felállítását kell kezdeményeznünk, mely kamara magában foglalhatná a MAOE tagozatait, vagy csak a Képzőművészeti és az Iparművészeti Tagozatot, vagy akár csak az Iparművészeti Tagozatot , mint „Magyar Iparművészeti Kamara“. Ez utóbbi látszik célszerűbbnek, ám a struktúrák tudománya ismer olyan szervezeti-, működési-, vezetési modellt, amely szerint „felépített“ és működtetett kamara – mint szervezet – magába tudná foglalni a MAOE minden tagozatát, melyek a közös „üzemeltetés“ mellett, a többi által erősített, hatékony autonóm egységekként működhetnek: www.csuchico.edu/mgmt/strategy/module9/tsld046.htm
A művészeti kamarai belsőépítész tagság mellett, az É- jogosultsággal rendelkező belsőépítészek, mint építész tervezők változatlanul a MÉK tagjai maradhatnának.
Természetesen tudatában vagyok annak, hogy művészeti kamarák felállítása csak kormányrendelet alapján, törvényi szabályozással, megfelelő jogkörnyezetben lehetséges. Ezek létrejöttének előmozdítására két lehetőségünk van: a „lobbi“ és a „kampány“.
Alkotóművészeti Kamara?
A zsennyei beszélgetéseink során is fölmerült, új kamara gondolatához adalékként:
A Belsőépítészet restaurációja
A politikatudományban azt a ritka helyzetet, amikor kedvező légkör alakul ki a civil érdekérvényesítés számára – azaz a kormány kész együttműködni az emberekkel, azok civil-, társadalmi szervezeteivel – „policy window“-nak nevezik. Ma ez az „ablak“ Magyarországon nyitott. Ezt a frissen kapott nyitottságot, mint történelmi lehetőséget kell felhasználnia szakmánk érdekképviseletére hivatott szervezeteinek és képviselőinek, a formális és informális kapcsolatok lehetőségeivel egyaránt élve.
A XIV. BOT Záródokumentuma „…felkéri és felhatalmazza…(szervezeteinket), hogy alkalmas időben, kellő koordináció után, tegyenek lépéseket a méltatlan visszaminősítés korrekciójára…“, egyúttal a „korrekció“ két, egymást feltételező és egymással összefüggésben lévő területét jelöli meg:
1. „…a magyar belsőépítészet helyeztessék vissza abba a jogi és szellemi pozícióba melyet szaktörténete folyamán és a jelenben is megérdemelten vívott ki magának.“
2. „Következményeként lesz szükséges a művészoktatáson belüli helyzetét is indokolt mértékben újrafogalmazni.“
A fent említett két területhez kapcsolódva, azok részeiként, megfontolásra javaslom:
ad.1.
ad.2.
Fentieken túl javaslom, hogy szülessen cselekvési program, mely foglalja magába mindazt, melynek megvalósulását szükségesnek tartjuk, majd ennek alapján stratégia és „akcióterv“, mely meghatározza szükséges lépéseinket a Belsőépítészet restaurációjához vezető úton. A program megfogalmazását segítse az egyesületi és kamarai szervezeteink tagjainak körében végzendő felmérés: föltett kérdésekre adott válaszokból megismerhető kollégáink véleménye és javaslatai mindazon problémákkal kapcsolatban, melyeket kezelni szándékozunk.
Az „alkalmas idő“ itt van és reméljük, hogy kormányzatunk szerveinek az „ablakai“ is nyitottak.
Rex-Kiss Béla
Solymár, 2010, november hó
U.i.: Megtisztelve érezném magam, ha kollégáim megosztanák velem is a levelem kapcsán fölmerült gondolataikat: r-kb@technoartdesign.hu